Honismeret 2007. XXXV. évf. 5. szám 76–83. old.

Karacs Zsigmond

Körtvélyesi István veszprémi várkapitány

A család neve és helyhez kötése

A magyar nyelvterületet végigjárva aligha találunk olyan vidéket, ahol a Körtvélyes alakot meg ne találnánk a helynévi anyagban. Az eredeti szótövet kurtuel+fa szóösszetételként már az 1055. évben kiadott Tihanyi alapítólevélben láthatjuk. Nyelvészeink e magyar szót általában török eredetűnek tekintik.1 A Kárpát-medencében legalább két tucat egykori, vagy ma is fennálló lakott hely2 viselte a ’vadkörtés’ jelentésű melléknévből főnévvé vált Körtvélyes birtok- vagy falunevet.3 A XIV. századra, amikor a birtokos nemes családok nevei kialakulásának kezdetét tetten érhetjük, a hazai településnevek jórésze már többszázados múltra tekinthetett vissza, még ha írott forrásaink csekély számuk miatt ezt csak elvétve erősíthetik is meg. Az egyelemű személyneveink erre a korra egyre kevésbé voltak alkalmasak a nemesi jószágok átörökítésére. A toldalékként alkalmazott -fi mellett feltűntek a különböző tulajdonságokra és -i képzővel a birtokra utaló (latin szövegben de Körtvélyes alakú), először csak ragadványnévként szolgáló, idővel állandósuló családnevek.4

A Körtvélyesi család a XVII. század elején még Moson vármegyéhez kötődött. 1613-ban István győri lovaskatona, a későbbi várkapitány a Lengyel testvérekkel egyezkedik az oroszvári jószágon.5 György 1629-ben Moson vármegye alispánja.6 Minden bizonnyal ezt erősítik a korabeli szokások, a család birtokában levő Körtvélyes falutól vette a nevét. Oroszvártól alig tíz kilométerre fekszik Körtvélyes, melyet 1908-ban Lajta előnévvel látott el az Országos Törzskönyvi Bizottság7. 1922-től pedig Pama-nak írják Ausztria Burgenland tartományában. Egy 1208. évi határleírásban „villa Kurthuel”-ként említik. Az 1529-es török pusztítás után horvátokkal telepítették be.8 Bél Mátyás 1725. évi Moson vármegyei leírásában nem látjuk a nemesség között a Körtvélyesi családot. A településről azt írja elnevezése minden bizonnyal körtéskertet jelent és valamikor vámszedési joga volt van egy nemesi kúriája.9 1836-ban az Esterházy, Naszvady és Zsitvay nemzetségek bírták.10 1920-ban még 125 fő, a lakosság 11%-a volt magyar, az 198l-es népszámlálás szerint 3% alá, 23 főre csökkent a magyar nyelvűek száma.”11

Pillanatnyilag a Körtvélyesi család valamikor oroszvári jószágáról van tudomásunk. E mosoni famíliából való István várkapitány utódai Szabolcsba, Biharba és Szászvárosba kerültek. Még legalább négy különböző eredetű családról tudunk, akik a Körtvélyesi nevet viselik. Az abaújiak Bihar és Veszprém vármegyébe származtak, a sárosiak Temes vármegyébe. Éltek még Zemplénben, valamint Pozsony vármegyében, akiket 1754-55-ben Költésiként írtak össze. István utódait időnként még napjainkban is Körtösinek szólítják. Ez az öt família aligha származik közös törzsből.12

A kiegyezés után kialakult téves közhiedelem a Körtvélyessy alakot véli a nemesség kifejezőjének. A még alakulóban lévő magyar írásbeliség a török uralom és a reformáció csaknem egyidejű beköszöntével, szinte alig érzékelhetően, egy katolikus latinos és egy protestáns nemzeti irányba indult. Szerencsére, a rendszeres és szoros kapcsolattartás által ez csak néhány, akkoriban is majdhogy jelentéktelen és nem kizárólagosan elválasztó sajátosságban mutatkozott, mint az y, az i, illetve j betűjegyek alkalmazása. Az előbbi inkább a királyi területen, az utóbbi a fejedelmi országrészen vált túlnyomóvá, de nem általánossá. A királyi adománylevelek az i-re végződő családneveknél inkább az y-t használták, míg a fejedelmi oklevelekben az i-t alkalmazták. Az adományozottak pedig a lakóterületükön használatos írásmóddal éltek. Mindez a nyelvújítás koráig békésen megfért egymással, csak a XIX. század elején a jottisták és ypszilonisták küzdelmében13 váltott ki éles tollharcot. ami azonban a megrögzött százados szokásokra alig lett befolyással. Elsősorban a megyei hivatalba jutók szolgalelkű alkalmazkodásában tükröződött.

A jogi érdekkörbe ez az elsősorban helyesírási jelenség a 48-as törvények polgári egyenlőséget kimondó következményeként került be. Amidőn Jókai, Görgei és mások is az egykori királyi területen élő tehát y-t használó családok tagjai, lemondtak a vélekedésük szerint nemesi előjogukat jelző y használatáról, a keleti fejedelmi területek nemesei ezt csak elvétve követhették alig élve e névformával. Amúgy sem lehetett rendi jellege, hiszen sok jobbágy nevét is így írták. Jókai és Görgei ismertsége azonban a szép- sőt a történeti irodalomban is elterjesztette ezt a hiedelmet. A kiegyezést követően már kevésbé nemesi jogalapra, hanem inkább a nosztalgikus hagyományokra épülő dzsentri szellemiség hatására, a századokon keresztül jottista formával élők utódai százával kérték nevük ypszilonosítását, még az 1895. évi. a nevek pillanatnyi állapotát rögzítő állami anyakönyvezés bevezetése után is, egészen a második világháború végéig, lehetőséget teremtve sok olyan család nevének ypszilonosítására. akiknek elődei nemtelenek voltak. Természetesen, mindezek tudta és tudomásulvétele mellett sokan, így a gróf Teleki família és a Körtvélyesi család tagjainak többsége megtartotta nemzeti történeti hagyományait neve írásmódjában.

A Moson vármegyei Körtvélyes felbukkanása után negyedfélszáz évre kerültek látókörünkbe a XVI. században a nyugati végeken Pozsony, illetve Moson vármegyében a Körtvélyesiek. Nyilván további kutatás még szűkítheti e tág időhatárokat, és tisztázódhat e két megyében élt família közti esetleges kapcsolat, hiszen az 1754. évi Pozsony vármegyei Körtesi és az ekkor már a Szabolcs megyei Földesen élő Körtösiként is emlegetett Körtvélyesiek nevének e formában levő ideiglenes felbukkanása14 aligha igazolhatja az egy törzsbe való tartozást. Inkább nyelvi jelenségként értékelhetjük, mely egyben a hosszú nevek rövidítésére való törekvés formája is lehet, esetleg azt érzékelteti, hogy régies körtvély köznyelvben körte alakká módosulásának kísérőjelensége, ami a családnév írásmódjában nem váltotta fel a régi formát.

A Pozsony vármegyei Dióson, Nagyszombatban és Kismácsédon fordult meg 1545-ben „Kerthwelyess Isthwan”.15 ők feltehetően a Gidra patak menti Vedrőd közelében fekvő Körtvélyeshez kötődtek. Az utódok 1656-ban a nagyszombati gimnázium anyakönyvében,16 majd az 1754/55. évi országos nemesi összeírásban tűntek fel.

A végvári katonaélet sodrában

Kerecsényi László 1566-ban kénytelen volt feladni Gyula várát. A török álnoksága miatt az ott szolgáló Zichy György magát a rétbe vetve tudta csak életét megmenteni. Váradi lábadozása után17 a Dunántúlra ment és Moson megyében az ott Oroszvárt és környékét bíró Jósa Farkas Ilona leányával kötött házasságot,18 majd 1580 és 1591 között Moson vármegye alispánja lett. 1568-ban felesége örökségekéntjutott Oroszvárhoz. A későbbiek folyamán Zichy György gyermekei közül Pállal még többször találkozunk, Erzsébetet pedig elvette Körtvélyessy János, kinek halála után Rajky János Moson vármegye 1599. évi alispánja lett a férje.19

A győri püspökvárat hadicélokra foglalták le, ezért a püspökök Várkeszőben, Fertőrákoson, vagy Szombathelyen tartózkodtak. A győri püspöki uradalmak intézője volt „Kerthüeley János", aki 1585-ben a soproni tanácstól kér tizenkét szál gerendát a rákosi építkezéshez. 1587-ben pedig a Sopron városához tartozó klimpai (kelénpataki) jobbágyoknak a soproni földeken tett kártevésére figyelmezteti „Joannes Kerthüelei" a soproni elöljárókat.20 Az aláírás mellett a Körtvélyesiek ovális pecsétlenyomata: a címerpajzsban jobbra lépő oroszlán, míg sisakdíszként kardot tartó, növekvő oroszlán látható.

Körtvélyesi János sógora, Zichy Pál 1609-1613 között Győrben lovaskapitány. 1615-től két év Bethlen Gábortól elviselt fogságot leszámítva veszprémi főkapitány, majd 1627-től Győrben észak-dunántúli vicegenerális 1638-ig, haláláig. A szintén katonáskodó fia. Zichy István a család grófi ágának megalapítója.21 Körtvélyesi István 1613-ban győri lovaskatona, valószínűleg Zichy Pál ötven huszárjának egyike.

Az 1613. évi országgyűlésen a rendek tele vannak panasszal. Moson vármegye az utolsó török háború óta nem tud szabadulni az idegen katonaságtól. A győri alkapitány nem magyar, a főkapitány pedig nem függ a nádortól. Az evangélikus lelkészt nem engedik be a várba, pedig az ország nagy többsége protestáns, csak tíz százalék katolikus, a katonák panaszkodnak, a győri tisztek károsítják a püspököt. Egészen nyíltan hirdetik, hogy Győr a császár városa, tiltják a várfalon kívül az elpusztult házak újjáépítését. Az 1613. évi VI. törvénycikk a végvárak magyar katonasággal, élelmi és hadi szerekkel való ellátásról intézkedik, ám a portánként megszavazott 3 forintnyi adó kevés a végvárak költségeire. Még az 1618. évi diéta is biztosítani akarja az ország lakosait a főkapitányok és várkapitányok önkénye ellen és bizottságot nevezett ki a győri sérelmek elintézésére.22

E körülmények között állt a győri őrség tagjai közé „Stephano Körtuelyesy”. A katonának pedig, akit hol fizettek, hol nem, mindig pénzre volt szüksége. Körtvélyesi István 1613. szeptember 2-án a győri káptalan előtt elzálogosította harminc és ötven magyar forintért a Moson vármegyei oroszvári birtokából három jobbágyát a hozzájuk kötődő szántóföldekkel és legelőkkel a tóti Lengyel Boldizsár, János és Miklós testvéreknek.23 A szerződésben nem említett negyedik fiútestvér, Lászlónak az István fia 1651-ben Körtvélyessy Magdolna férje.24 1622. december 13-án a távozni készülő Kenessey Péter tihanyi várkapitány helyét pályázza meg Körtvélyesi István. Ekkor még azt válaszolják neki, ha Kenessey rendesen lemondott, elsősorban őt veszik figyelembe a tisztség betöltésekor.25

A tihanyi apátságból a mohácsi vész után elszéledtek a szerzetesek, elhagyott javaikba költöztek a tihanyi várkapitányok. A várban állomásozó nyolvan fő egyharmada a lovassághoz tartozott. A várnak négy tornya volt, kőfalait sánc, három palánk és hatalmas vizesárok védte. A várkapitányok használták az apátság épületeit és földjeit. Az új tihanyi apát. Ramocsaházi Mihály az eddigi gyakorlattal szemben a kezébe óhajtotta venni székhelye javait. „Szüksége volt tehát tihanyi házára, kertjére, stb., ezért nem tetszett neki, hogy Körtvélyesi István, az új várkapitány, 1624 tavaszán szintén használatba vette a vár alatt keletre lévő szőlőskertet, pajtás szérűt, a Belső tó felé eső két veteményes kertet, valamint az Apáti erőd körül fekvő réteket.”26 A már birtokon belüli Körtvélyesi István beiktatásához báró Hans Breuner észak-dunántúli generális, azaz magyarosan báró Preiner János győri főkapitány 1624. június 11-én kéri a királyi jóváhagyást. 20-án maga az érdekelt is kérvényezi a tihanyi várkapitányságban való megerősítését. Az udvari haditanács 26-án rendelte el, hogy iktassák be és nevét vezessék be a győri végvidék mustrajegyzékébe.27 Pozsonyból hiába jött Tihanyba Ramocsaházi apát. 1624 szeptemberében a soproni országgyűlésen panaszolta: „A tihanyi várkapitány nem engedi elfoglalnia a kolostorán belül levő székházat, hanem kénytelen egy falu rozzant viskójában meghúzódni, tudni illik Füreden,... leromlott kolostorának felépítésére semmit sem tehet, a katonáknak különösen a mostani kapitánynak minden napos jogtalan zaklatásai miatt, ki az előbbi apáturat behálózva mindent lefoglalt.”28

Körtvélyesi az addigi gyakorlatot folytatta, katonáit élelmezni kellett. A tihanyi véghely erősítésére szükséges ingyen munkákat az 1613. évi VIII., az 1618. évi XLIX. és az 1622. évi XXXVI. törvénycikkek szerint a Tihany várhoz tartozó jobbágyok voltak kötelesek teljesíteni. Az 1625. évi XXXV. törvénycikk Tihanyra nézve is elrendelte, hogy a hódoltsági falvak jobbágyait, kik a töröknek teljesítendő robotra a véghelyeken át- és visszamennek, az új véghelyek kapitányai vámszedéssel és egyéb dijakkal ne terheljék, amiképpen ez Veszprémben. Tihanyon és Vázsonyban megtörtént.29

„1624 május 26-ika táján Körtvélyesi István, a tihanyi véghely kapitánya elfoglalt mindjárt a vár alatt keletre egy szérűskertet a mellette fekvő szérűvel, mely most juhállásul szolgál, továbbá két veteményes kertet a vár és az előtte levő Belső tó között. E foglalással az alperes 100 magyar forintnál több kárt okozott. Ugyanazon évi június 24-ike körül a várkapitány erőszakosan hatalmába ejtette az apáitságnak valami 21 holdnyi szántóföldjét Tihany szigetén a Külső tó környül való földek dűlőjében s körülbelül öt holdat a Dióshegy nevű dombokon. Ily módon az apát kára több mint 100 magyar forint.”

Körtvélyesi István 1627. február 28-tól Hans Breuner győri főkapitány javaslatára veszprémi kapitány.30 A Ramocsaházi apát kezdeményezte per még Tihanyhoz kapcsolja néhány évre nevét és érdekeit. Mint tihanyi kapitány használta az apátság javait, sőt ezután is tulajdonának tekintette. A jelenség nem egyedi. Körtvélyesi veszprémi elődje, Zichy Pál főkapitány szintén sajátjának tekintette a veszprémi püspökség javait. Zala vármegye egyik alispánja 1627. február 8-án hites embereivel kiszállott Tihanyba. A várba nem engedték be így egy viskóban ült törvényszéket. Mivel nem bűntényről volt szó, az alperest ügyvédje képviselte, aki azonban mindentől elzárkózott. 1627. május 11-én Zala vármegye szentgróti törvényszéke, a Tihany-vár alatt lévő három kert, a Külső-tó körül és a Diós hegyen fekvő földek, valamint az apáti rétek miatt folyó perben Körtvélyesi István volt tihanyi, ekkor már veszprémi várkapitányt elmarasztalta. Négyszáz forint kártérítést és 75 márka, azaz 300 magyar forint bírságot rótt ki, ez utóbbinak fele az apátot illette. A kártérítést a felperes a vesztes fél ingóságaiból, ha ezek nem elegendők, a Zala vármegyei ingatlanaiból is megveheti. A szentgróti törvényszék 1629. március 27-i újabb ítéletével az ügy végleg lezárult az apát javára.31

Ramocsaházi apát a megnyert pert követően sem költözött a veszélyes harcoknak is kitett Tihanyba. Az általa leszólt elődje. Herovics apát példáját követve a kapitány kezén hagyta, csak a tulajdonjogot tartotta meg. 1633-ban ír erről a szárszói Somogyi János tihanyi kapitány: „Annak utána pedig mind az két kapitány, kik Körttuelisei István után énelőttem itt Tyhanyban kapitányok voltanak, úgymint Hathalmi Sándor és Kállay Miklós, mindeneket az apátúr uram ő kegyelme adományából és engedelméből bírtanak. ... nem úgy mint tulajdon magam erejéből és hatalmammal bírnám.” Feltehetően ez lehetett az oka a váci püspök tihanyi vagyongondnokká való kinevezésének. Mivel mindeközben ,,//. Ferdinánd megbízta magyar udvari kancellárját, Kissenyei Sennyei István váci püspököt a tihanyi apátság javainak gondozásával és igazgatásával, aztán meghagyta Báró Preiner János győri főkapitánynak, Alsólindvai gróf Bánfi Kristóf zalai főispánnak, Gróf Nádasdi Pál vas vármegyei főispánnak, Körtvélyesi István veszprémi várkapitánynak és Bakács Farkas főasztalnoknak hogy támogassa a váci püspököt a tihanyi apátság jogainak védelmében.”32 Körtvélyesi peres félből immár védelmezőjévé vált a tihanyi apátság érdekeinek, amit annál inkább is jobb szívvel tehetett, mert alig két hónappal a végleges elmarasztalása után az uralkodótól bőséges adományt kapott érdemeiért, szolgálataiért.

Körtvélyesi István veszprémi várkapitány

Körtvélyesi kapitány tihanyi ügyeit lezárva, visszatérünk a három év előtti eseményekhez, melyek veszprémi várkapitányságához vezettek. Előzetes felkérés után Hans Breuner győri generális mindenki előtt Zichy Pál veszprémi főkapitányt nevezte meg mint legalkalmasabbat a győri vicegenerális tisztségre 1626. május 21-én, majd július 5-én Zichy Pál helyére Körtvélyesi István tihanyi kapitányt javasolta, s augusztus 29-én mindkét ügyben uralkodói döntést kért. December 15-én jóváhagyták Zichy kinevezését és Körtvélyesi számára is kiállítottak egy utasítást. Zichy Pálnak komoly anyagi és ebből adódóan a veszprémi főkapitányi rang megtartását igénylő érdekei voltak, amit többször is változó eredményű tárgyalásokkal próbáltak megoldani. Úgy tűnik, a püspöki javak zálogos birtoklása nem személyhez kötődött, hanem a veszprémi főkapitányi tisztséget illette. A jövedelem további biztosítása miatt, a Zichyhez több szálon kötődő és többé-kevésbé lojális unokaöcs, Körtvélyesi István látszott a legalkalmasabbnak az utódlásban, s mindemellett a tisztség ellátásához másfél évtizedes katonai múltja biztosítékul szolgált. Egy 1627. február 18-i iratból látjuk, hogy Körtvélyesi István Veszprém tényleges kapitánya, Zichy Pál pedig győri főkapitány-helyettesként tovább viselte a veszprémi főkapitány címet és kapta a fizetést. Ez február 27-én annyit módosult, hogy Zichy a fizetést mégsem kapja. Június 28-án újabb variációval találkozunk, miszerint Zichy megkapja a veszprémi főkapitányi fizetést, Körtvélyesi viszont a győri vicekapitányit. 1628 januárjában még mindig vita volt a fizetésük körül.33

Bonyolította a helyzetet és egyben a veszprémi főkapitányság dolgában a megoldást is hozta, hogy az uralkodó, rekatolizációs törekvéseit erősítendő, már a tihanyi apátság érdekében eljáró Sennyei Istvánt, a török uralta Vác püspökét veszprémi püspökké nevezte ki, aki Thúry Etele szerint II. Ferdinándtól egy adományt csalt ki.34 1629. január 23-án újabb utasítást kapott Körtvélyesi, ezután a közte és Zichy Pál közti anyagi és rangcímbeli variációknak végeszakadt.

Veszprémben Körtvélyesi kapitány az embereivel szemben is kellemetlen helyzetbe került. Még 1567-ben I. Ferdinánd a veszprémi várőrséget a Várpalotát ostromló törökök feletti győzelemért abban a kiváltságban részesítette, hogy ,, minden születendő gyermekeikkel együtt minden vámtól, harmincadtól s akármely más néven nevezendő igától mentesen a véghelyeknek mindennemű szabad jussaival élhessenek.”35 Az 1608. évi koronázás előtti törvénycikk I. szakasza értelmében pedig „a vallás szabad gyakorlata Magyarország véghelyein is, a magyar katonáknak mindenütt szabadságukra hagyassék.” De ezt igyekeztek úgy értelmezni, hogy templom nélkül is lehet gyakorolni. Körtvélyesin kívül az egész őrség református volt. Szabó Miklós veszprémi udvarát templomépítésre hagyta. A református templom építését 1627. október 6-án kezdték el. Körtvélyesi ezt jelentette Zichy Pálnak, mire Breuner generális október 11-én leállította az építést. Október 21-én a két szolgálatot teljesítő kapus tizedest Körtvélyesi kapitány elzáratta, mert beengedték a templom építéséhez való anyagot. Október 26-án a Veszprémbe látogató Zichy Pál vicegenerális az építkezés megnézése után semmiről sem intézkedett, így érvényben maradt az építőanyag behordását tiltó rendelet és félbemaradt „az épület, melynek mintegy negyed részét kőrakásában építettük volt meg a bástya felől”. Megtudták, hogy „a király képe ő nagysága Győrre hazajött mindjárt megválasztotta a sereg Palothai Ferenc uramat, hogy nála a templom építést személyesen kérelmezze. ... 1628. május 12-én... azon kegyelmes válasszal tért vissza, hogy építhetnek, csakhogy a többi házaknál magossága feljebb ne legyen, és hogy két sindelyre, vagy héjjazatra legyen”. November 17-én Körtvélyesi kapitány Győrbe ment jelenteni, mert az engedélyezettnél magasabbra építették, természetesen azonnal megérkezett a generális befejezést eltiltó levele. Gál Imre református lelkész és ,,Veszprém végvárának lovas és gyalog serege” erőfeszítésének köszönhetően 1629-ben a templom mégis felépülhetett.

A sok hercehurcával járó templomépítés megmaradt irataiban a kérelmezőket válaszlevelében Zichy Pál vicegenerális így tisztelte meg: „Nemes nemzetes és vitézlő uraknak, ő császári és királyi felsége veszprémi végvára fő és alkapitányainak, a lovasság vezéreinek, vajdáknak és a többi lovas és gyalog renden lévő katonaságnak uraimnak és barátaimnak.”36

„Kertvélessy” István veszprémi főkapitánynak megbízható segítőkészségéért, melyeket változatos helyeken és körülmények között, így a győri szolgálatban egyszerű katonaként, majd Tihany várának kapitányaként is tett, II. Ferdinánd Bécsben 1629. május 23-án az elhalt Imreffi Farkas Somogy és Baranya vármegyében levő birtokait adományozta, melyek részint népes, részint puszta helyekből állnak, úgymint Samador, Bezenfalva, Zent László, Batfalva, Szent Tamás, Hagymáskér vagy Hagymás, Töryek, Hasagi, Tormas, Zerdahely, Leder vagy Lenczi, Galosfalva, Dőrcho, Vizlo és Dios. Amint az oklevélből kiderül, Imreffi Farkas magvaszakadtávai előbb a kiskomáromi véghely lovaskapitánya, Bakó Farkas kapta a jószágot, de korai halála után „Körtvélyess” István nyerte el.37

A beiktatási eljárás „Keörtueliesi” István veszprémi főkapitány somogyi adománybirtokát illetően 1629. augusztus 31-én folyt a győri káptalan előtt a nádor képviseletében. A jelentésből kitűnik, milyen nagyszámmal vettek részt a Somogyban is birtokló végvári tisztek, különösen Bakács Farkas keszthelyi főkapitány és beosztottjai, úgyszintén a keszthelyi Pető család tagjai, s Zichy Pál a győri vicegenerális.

Ellentmondott a beiktatásnak Sarkan István kiskomáromi főkapitány és Imreffi Farkas özvegye Somodor, Zent Thamas, Tőriek, Beőszinfalva, Galosfalva, Hagimas és Hasangy településekre.38 Részletes információval jelenleg nem szolgálhatok az adományozott jószágok következő évekbeli sorsát illetően, csak néhány faluról tudjuk, hogy három évtized múltán Imreffi Farkas özvegye a földesura.39 A XVIII. század elején e jószágok nagyobbrésze Festetich Pál kezében volt.

Mindeközben erőteljesen folyt a katolikus egyház restaurációja. II. Ferdinánd 1629. december 18-án szigorúan megparancsolta a veszprémi várőrségnek, hogy Veszprém földesurának elismerjék a veszprémi püspököt és káptalant, ne zavarják háztulajdonaikban és egyéb világi javaikban, hanem mindenben a segítségükre legyenek. Szentandrássy István erdélyi püspök és győri kanonok, valamint Eőry Zsigmond királyi kapitány és nádori kiküldött jelenlétében Körtvélyesi István az egész őrség előtt felolvasta a király utasítását, mire kijelentették, hogy őfelségének alázatosan engedelmeskednek.40 Itt azonban többféle érdek ütközött össze. Láttuk már előbb, hogy a katonaság lelki üdvét szolgáló református templom építését Sennyei István veszprémi püspök bíztatására41 a buzgó katolikus Körtvélyesi István veszprémi főkapitány minden kicsinyes alkalmat felhasználva hátráltatta.42 A régi és újonnan megerősített földesúri jogok érvényesülését megindították ugyan, de ne csodálkozzunk ezek után. hogy „teljességben való kifejlését a várőrség megakadályozta.”43 A várkapitány ellenérzését is kiváltotta a püspök földesúr megjelenése, hiszen a püspöki palotában székelt. A hadijog alapján a város minden fontos ügyében ő intézkedett. A kamara adományából a földesúri jogokat és haszonvételt is a veszprémi főkapitány bírta, jelen esetben ugyanez Zichy Pál győri vicegenerálist illette. Az utóbbi kérdést 1629. december 30-án rendezték. Gróf Eszterházy Miklós nádor előtt Sennyei István püspök Zichy Pál győri alkapitánytól tízezer forintért visszaváltotta az elzálogosított javakat. Úgymint: Veszprém városa vám és fogyasztási adójával. Veszprém vármegyében: Füle, Kisberény, Kádárta, Herend, Jutás, Bogárfalva, Fokszabadi, Mesteri, Rátót, Baláca, Bozók, Szőlős és Fájsz, Zala vármegyében: Merenye, Garabonc, Újlak, Felsőőrs, Lovas, Paloznak, Csopak, Füred, Nagypécsely, Szőlős, Vászoly, Kisfalud, Szent Ábrahám, Felsőpáhok, Somogy vármegyében: Siófok, Kiliti, Ságvár, Nagyberény és Töreki birtokokat. Sennyei István 1630. február 25-én megvált Veszprémtől, győri püspök lett. Néhány hónapra Szentandrássy István követte.44 A püspökség visszatérte és a káptalan 1630. évi visszaállítása után is tovább folytatta Veszprém előbbi végvári életét. „A lakosok, nemesek és nem nemesek szabadon földesúri engedély kikérése nélkül adják és veszik földjeiket és házaikat. ... Magok a káptalani tagok is pénzért vásárolják házaikat.”45

Hiába kapott vissza szinte mindent a püspök és a káptalan, a lehetőséggel alig tudott élni. Úgy érezték, a király megfeledkezett róluk. Az uralkodónak azonban a veszprémi végvár védelmi készségének biztosítása legalább olyan fontos volt, büntetlenül nem gyengíthette őket tovább. Az anyagi ellehetetlenülést megelőzendő a püspökség kénytelen volt a Zichy Páltól visszaváltott jószágot Felsőőrs és Berény kivételével 1630. június 13-án 2000 forintért három esztendőre bérbeadni Körtvélyesi István veszprémi főkapitánynak. Kiegészítésül a kapitány vállalta, mint zsellért, egy kanonokot szolgájával együtt eltart, minden szükségessel ellát egy káplánt és egy iskolamestert, megadja a kanonoki fizetéseket, továbbá természetesen a várat és a birtokokat jó karban tartja.46 A veszprémi püspökök székhelyüket ezután is Sümegen tartották, a veszprémi székesegyházat 1630-ban azonban a lehető legegyszerűbben újra felépítették, hogy misézni lehessen benne.

Az országgyűlés azonban továbbra is elsőrendű fontosságúnak tartotta a végvárakról való gondoskodást. Az 1630. évi III. törvénycikk például Tihanyhoz csatolta a fenntartás biztosítására a Somogy megyei Bálványos és a Zala megyei Dörgicse falut. Mint a XLIV. törvénycikkben látjuk, a túlkapásaikat is igyekeztek fékezni. „A véghelyeknek, névszerint Győrnek, Veszprémnek, Tihanynak... fő és alkapitányai azokkal a zsarolásokkal amelyekkel ennek az országnak bennszülött kalmárait a szokott vámokon keresztül terhelni szokták, jövőre teljesen hagyjanak föl és a szegény kalmárokat, az erőszakosságokról kelt cikkelyek erejénél fogva, hatalmaskodás büntetése alatt, az aprómarhák és állatok, meg a só és egyebek ötvened, vagy század értékének megadására, vagy az áruk tizedének kiszakítására kényszerítsék.”47

Időközben a család mosoni ágából „Körtvélesy” György mosoni alispán lett egy óvári nemesi kúria kedvezményezettje 1629. augusztus 6-án Tuschenstain János Frigyes végrendeletében.48 Ugyancsak Káldi Ferenc vasi alispán hagyja 1633. október 25-i végrendeletében 32 telkes jobbágyát Kádártán „Körtvéljesi” Istvánnak.49

A veszprémi püspököknek kevésbé volt szerencséjük a talán túl korán visszaváltott jószágaikkal. 1632 tavaszától egyre többször tűntek fel a portyázó török csapatok Veszprém körül, még Csesznek várát is bevették. Az uralkodó mindenképpen békésen akarta az ügyet rendezni, mivel minden erejét a németországi harctéren volt kénytelen bevetni. Az 1635. évi országgyűlés XI. törvénycikke megtiltotta a törökök harcra ingerlését, de a velük való barátkozást is. Ezek a körülmények is közrejátszottak abban, hogy a veszprémi várőrség szinte semmibe vette a püspökség földesúri jogait, akadályozták a kocsmáltatást, nem fizették a bérleteket.50 A káptalan tagjai, megunva a zsellérséget, pénzért vásároltak házat, így 1636-ban március 16-án Őrsi (Eőry) Zsigmond királyi kapitánytól. Úgyszintén Acsády Benedek kanonok május 21-én vette zálogba Széplaki Andrásné tulajdonát. Mindkét ház a veszprémi várban volt.51 Csak az új uralkodó, III. Ferdinánd vette újból pártfogása alá a veszprémi káptalant és birtokát 1637. augusztus 7-én.

1638. január 28-án elhunyt Zichy Pál győri főkapitány-helyettes. Az Udvari Haditanács március 13-án értesítette Wolf Gráf von Mansfeld győri főkapitányt, hogy Körtvélyesi Istvánnak adományozták a győri főkapitány-helyettesi tisztséget. Az érdekeltet 15-én tudósították a kinevezéséről, majd 17-én bevezették a mustralajstromba, végül áprilisra a beiktatása is megtörtént. Körtvélyesi utóda Hosszútóthy György lett a veszprémi főkapitányságban.52 Az 1637–38-as évi országgyűlés telve volt a protestánsok sérelmeivel. Felmerült többek között, hogy az 1630-ban a grófságért hitet váltott Batthyány Ádám a templomok tucatjait foglalta el és erőszakosan térítette katolikus hitre a jobbágyait. III. Ferdinánd a hitlevelében kénytelen volt biztosítani a vallásszabadságot. Az ország védelméről higgadtabban folytak a viták, s az országgyűlés feloszlásának a napján. 1638. március 26-án a béke fenntartása érdekében tárgyalást kezdeményezett a törökkel.53 Körtvélyesi István rövid vicegenerálisi korszakából gróf Batthyány Ádám nyugat-dunántúli generálishoz írt levelei maradtak fenn. Győrben 1639 augusztusában „Keörtvéljessy” István meghalt, özvegye, Maria Magdalena Koserin 1645-ben sírkövet emeltetett számára.54 Mi okozta az életerős férfi halálát? Okozott-e Körtvélyesinek lelkiismereti válságot a végvári vitézeit alapvetően bántó ellenreformáció, a békekötések által nyújtott vallásszabadság következetes megsértése, s az ezt követő Körtvélyesinek már a tisztségéből adódóan tudomására juthatott eseménysor, a magyar (és protestáns) végvári katonaság tömeges földönfutóvá tétele?55 E feltételezéshez némi alapot szolgáltat a fiának, akkor egyöntetűen reformátusnak ismert Tiszántúlon való felbukkanása és utódainak e vallásban való élése.

Körtvélyesiek a Tiszántúlon

Körtvélyesi István Magdolna leányát 1651-ben Lengyel István feleségeként látjuk. Utódai még a következő században is tartották a kapcsolatot a Tiszántúlra kerültekkel, amit a tóti Lengyelek könyvtárából Földesen, a rokonság köréből előkerült kötet tanúsít.56 Földesen 1678-ban tűnik fel István fia Márton, aki nem fia hanem unokája Körvélyesi István kapitánynak. Ez az 1876-ig Szabolcs vármegyei község nemesi közigazgatással bírt amit Szapolyai János királytól III. Károlyig a magyar királyok és erdélyi fejedelmek sora erősített meg.57 A település lakosságának 80%-a II. József népszámlálása idején nemesi jogállású volt. Körtvélyesi Márton, mint Földes kuriális nemes helység főbírája, 1692-ben zálogba vette Karacs Pál kisebb királyi haszonvételi jogait a község számára.58 Szabolcs vármegye előtt 1738-ban Körtvélyesi János igazolja nemességét István 1629. évi adomány levelével.59 Fiai, Zsigmond és Ferenc 1743-ban nyertek nemesi bizonyságlevelet.60 majd az 1754/55. évi országos nemesi összeíráskor a Szabolcs vármegyei nemesség sorában látjuk őket.61 1754-ben nádori donációt nyertek mezőszentmiklósi birtokukra.62 A család 1767-ben újabb nemesi bizonyságlevelet kapott Szabolcs vármegyéből.63 A Földesről elkerült Ferenc, aki 1807-ben Püspökiben, 1819-ben pedig Váradon élt, a Kisvárdán oskolamester János és a Földesen lakó Márton testvérei nevében is kért nemesi bizonyságlevelet, beleíratva földesi bővebb rokonságát.64 A váradi Ferenc fia Lajos 1846-ban már az erdélyi Szászvárosban élt. Földesen az 1847. évi utolsó nemesi összeíráskor a Körtvélyesi család tíz felnőtt férfi tagját vették számba.65 Az utódok többsége a XX. század közepén Földesen élt s ma is oda kötődnek.

01 Molnár József: Veszprém megyei nyelvemlékek. Bp. 1974  11. old

02 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, melyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leíratik. II. köt. Pest, 1851. 266–267 old.; Herner János: Erdély és a Részek térképe és helységnévtára, készült Lipszky János 1806-ban megjelent műve alapján. Szeged 1987. 91.old.

03 Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp. 1980. 359. old.

04 Kálmán Béla: A nevek világa Bp. 1969. 59. old.

05 Győri Levéltár: Győri Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára. Incipit Prothocolum. 6. köt. 44. old.

06 Magyar Országos Levéltár: E. 226. 2. köt. 482–484. old.

07 Jeney Andrásné - Tóth Árpád: A történeti Magyarország városainak és községeinek névváltozatai az Országos Községi Törzskönyvbizottság iratanyagai alapján (1898-1913). Bp.. 1998. 190. old.

08 Németh Adél: Burgenland. Bp. 1986. 28. old.

09 Bél Mátyás: Az újabb kori Magyarország földrajzi-történelmi ismertetése. Moson vármegye, Mosonmagyaróvár 1985. 50., 78. old.

10 Fényes Elek: Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. I. kötet Pest 1836. 174., 180. old.

11 Éger György: A burgenlandi magyarság rövid története. Bp., 1991. 114., 126. old.

12 Kempelen Béla: Magyar nemesi családok. VI. kötet, Bp. 1913. 250–251. old.; Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 6. kötet, 451–452. old.; Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV–XVIII. sz. Bp., 1993. 641-642. old.

13 Balázs László: A felekezetek egymáshoz való viszonya 1791-1830. Különös tekintettel az egykorú nyomtatványokra. Bp. 1935. 38^0. old.

14 Lásd a 12. jegyzetben. Kempelen i. m. Földesi református egyház keresztelési anyakönyve 1797. XI. 23.

15 Századok 1875. 206. old.

16 ELTE Levéltár: M 001. mikrofilm

17 Budai Ferenc: Magyar ország polgári históriájára való lexikon, a XVI. sz. végéig. III. kötet. Nagyvárad 1805. 614 old.

18 Nagy Iván i.m. 5. kötet 354. old.

19 Nagy Iván i.m. 12. kötet 371. és 9. kötet 594. old.

20 Házi Jenő: XVI. századi magyar nyelvű levelek Sopron sz. kir. város levéltárából. Sopron 1928.124. és 132. oldal

21 Nagy Iván i.m. 12. kötet 372. old.

22 Angyal Dávid: Magyarország története II. Mátyástól III. Ferdinánd haláláig. Szerk.; Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. VI. köt. Bp., 1898. 200–206. old.

23 Lásd 5. jegyzetet

24 Nagy Iván i.m. 7. köt. 91. old.

25 Pálffy Géza: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16–17. század). Szerk.Tóth G Péter: Veszprém. 1998. 149–150. old.

26 Erdélyi László: A tihanyi apátság története = Szerk. Erdélyi László: A pannonhalmi Szent Benedek rend története. Bp. 1908. 771–774. old.

27 Lásd a 25. jegyzetet

28 Erdélyi i. m. 87. és 223. old.

29 Lásd a 28. jegyzetet

30 Pálffy: i. m. 122. old.

31 Erdélyi i. m. 87., 771–774. és 776. old.

32 Erdélyi i. m. 88., Karacs Zsigmond: Emlékezés Körtvélyesi István tihanyi várkapitányra. Szerk. Korzenszky Richárd: Tihanyi kalendárium 2001. Tihany, 2000. 50–53. old.

33 Lásd a 30. jegyzetet

34 1628 július

35 Lukcsics Pál- Pfeiffer János: A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában. Veszprém. 1933. 82. old.

36 Thúry Etele: A veszprémi református egyház története Bp. 1893. 13. old.

37 MOL. E. 227. Magyar Kamara Archívuma. I.ibri Donatiorum. VI. köt. 282–283. old.

38 MOL R. 284. 3 csomó l.

39 Csánki Dezső: Somogy vármegye. Bp., 1914. 53., 74. és 156. old.

40 Lásd a 35. jegyzetet

41 Erdélyi Gyula: Veszprém város története a török idők alatt. Veszprém 1913. 134. old.

42 Lásd a 36. jegyzetet

43 Lásd a 35 jegyzetet

44 Erdélyi Gyula i. m. 137 old.

45 Lásd a 35. jegyzetet

46 Erdélyi Gyula i. m. 139. old.

47 Lásd a 28. jegyzetet

48 Lásd a 6. jegyzetet

49 MOL. E. 226. 3. köt. 725-727. old.

50 Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. A veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténete. Bp., 1983. 170. old.

51 Lásd a 25. jegyzetet. Veress i. m. 169. old.

52 Lásd a 25. jegyzetet.

53 Angyal i. m. 458., Sziklay János és Borovszky Samu: Vasvármegye. Bp. 1898. 307. old., Veress i. m. 171. old.

54 Lásd a 25. jegyzetet.

55 Nagy László: A végvári dicsőség nyomában. Bp. 1978. 68. old.

56 Boross Zoltán hagyatéka, Debrecen.

57 Herpay Gábor: Földes község története. Debrecen, 1936. 28., 62. és 69. p

58 Herpay i. m. 137. old.

59 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzatának Levéltára. IV.A.I. F.39. N.290. 1738.

60 SzSzBML IV.A. 1. F.44. N.202. 1743.

61 Lásd a 12. jegyzetet.

62 Herpay i m. 251. old.

63 SzSzBML IV.A.I. F.68. N.361. 1767.

64 SzSzBML IV.A.I. F.19. N.205. 1819.

65 SzSzBML IV.A.I/e 1321. csomó